Copyright © 2009 Gara község információs lapja
Tisztelt Garai Polgárok!

Örömmel számolok be Önöknek a bölcsőde projekt megvalósulásáról. Befejeződött az építkezés, amint a képeken is láthatják.
2012-ben adtuk be a pályázatot, de sajnos itt is a közbeszerzési eljárás miatt, egy kissé elhúzódott a kivitelezés. Az EMEL Kft.-vel kötöttünk szerződést a kivitelezésre és nem is bántuk meg, mert igazán jó munkát végeztek mind a kőművesek, mind pedig a többi szakember.
20 fő részére tudunk helyet biztosítani a kisdedóvóban, igazán impozáns körülmények között, mely minden mai követelménynek és igénynek megfelel.
Most már csak az engedélyekre várunk és arra, hogy a gyermekek birtokukba vegyék az intézményt és gondos, óvó kezek között növekedjenek.

Faa Béla
polgármester


Az I. VILÁGHÁBORÚ kitörésének 100. évfordulója alkalmából, megemlékezünk
településünk hősi halottairól !

Gyóni Géza: Csak egy éjszakára

"Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, -
Szép piros vitézből csak fekete csontváz."
A Garai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének tájékoztatója arról, hogy
2015. január 1-től módosul a magán-pálinkafőzés szabályozása

A tájékoztató letölthető a képre kattintva!


Tisztelt Garai Polgárok!

A Nagybaracskai Katasztrófavédelmi Őrs ügyfélszolgálati rendjére és az intézhető ügytípusokra vonatkozó tájékoztatás elérhető és letölthető honlapunkról.

Faa Béla
polgármester

LETÖLTÉS
Tájékoztató

Tájékoztató a szabadtéri égetésről
LETÖLTÉS


Felhívás és kérelem a szabadtéri tűzgyújtáshoz, égetéshez

Ismételten felhívjuk a tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a szabadtéri tűzgyújtást, égetést a tevékenység tervezett időpontja előtt 10 nappal kérelmeznie kell az arra a célra rendszeresített formanyomtatványon az I. fokú tűzvédelmi hatóságnál (Bajai Katasztrófavédelmi Igazgatóság).

Felhívjuk a lakosság figyelmét a fentieken túl, hogy az égetésre alkalmas időjárásnál kerülhet sor. Folyamatos felügyeletet kell biztosítani a tüzelésnél, az égetés befejezését követően a tüzet el kell oltani.

Kiemelt jelentőséggel bír, hogy az égetés a kérelemben meghatározottak szerint történhet, ellenkező esetben a hatóság bírságolással élhet.

Faa Béla
polgármester

TÁJÉKOZTATÓ
a szennyvíz begyűjtésére irányuló
(szippantás) ellátásáról


Gara község közigazgatási területén 2015. december 1. napjától a szennyvíz begyűjtését (szippantást) kizárólagosan az ELIT-DESIGN BT látja el, mint Szolgáltató.

A közszolgáltatás díja: 1359 Ft/m3 + Áfa, amit az ingatlantulajdonos közvetlenül fizet meg a Szolgáltatónak.

A Szolgáltató telefonos elérhetősége: 06-70/512-92-49.



              Faa Béla                       dr. Süke Amália
  polgármester                          jegyző


A közszolgáltatási szerződés az alábbi linkre kattintva nyitható meg.


Jegyzői tájékoztatás a helyi adókról

Kéményseprés – Bács-Kiskun megyében tovább bővült a katasztrófavédelem ellátási körzete


Bács-Kiskun megye 96 településén 2016. november 1-jétől a katasztrófavédelem végzi a kéményseprőipari közfeladatot a lakosság körében. Részükre az ellátás, a sormunka ütemezett első két időpontjában ingyenes. Ügyfeleink a kémény-ellenőrzés és tisztítás tervezett idejéről két héttel annak elvégzése előtt írásbeli értesítést kapnak. A biztonság közös érdekünk! Fogadják bizalommal kéményseprőinket!
A katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve országosan, az egységes kiszolgálás érdekében központi ügyfélszolgálati rendszerben tájékoztatja és segíti az ügyfeleket. Általános tájékoztatásért keressék fel a www.kemenysepres.katasztrofavedelem.hu weboldalt. Konkrét kérdés esetén töltsék ki és küldjék el az Ügyfélszolgálat menü, Ügyintézés pontjában található online űrlapot. Amennyiben sürgős segítségre van szükség, hívják telefonon, vagy közvetlenül számítógépről, internetes kapcsolaton keresztül a 1818 ingyenesen hívható központi telefonszám 9.1-es menüpontját.
Az ellátás zavartalansága érdekében a központ munkáját a Megyei Ellátási Csoportok támogatják, amelyek elsődleges feladata az ellátási területhez kapcsolódó sormunka és a soron kívüli kéményseprőipari feladatok munkaszervezése. Itt ügyintézésre is lehetőség van, kizárólag személyesen. A Bács-Kiskun Megyei Ellátási Csoport címe: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1. ügyfélszolgálati nyitvatartási ideje: hétfő: 8-20, kedd - péntek: 8-14 óra.


Írásbeli megkeresést a kemenysepro.ugyfelszolgalat@katved.gov.hu címre, vagy postai úton a 1903 Budapest, Pf.: 314. címre küldve lehet kezdeményezni.


A gazdálkodó szervezetek továbbra is megrendelés útján, díjfizetés ellenében vehetik igénybe a kéményseprőipari ellátást a megyében működő területileg illetékes piaci szolgáltatóktól. A szolgáltatók nyilvántartása, az OKF honlapján érhető el: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=tuzmegelozes_kemenysepro_lista

Csatolva az  ellátási területünkhöz tartozó Bács-Kiskun megyei települések listája, kéményszámokkal. Az adatok itt is tájékoztató jellegűek.

T Á J É K O Z T A T Ó
a talajterhelési díj fizetési kötelezettségről



FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tájékoztatója


AKTUALIZÁLT TÁJÉKOZTATÓ
A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉNEK ENGEDÉLYEZÉSI
HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KUTAK ELJÁRÁSJOGI SZABÁLYAIRÓL
2018. NOVEMBER


Tájékoztató az általános iskolai körzetek valamint a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmények működési körzeteinek meghatározásáról
Letöltés
Gara Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
2019. évi munkaterve

Gara község
2019. évi rendezvényterve


Tájékoztató a tankötelessé váló gyermekek általános iskolai beíratásáról

Intézze önkormányzati ügyeit elektronikusan!
Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál

Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.

Évente számos hivatalos ügyben keressük fel a helyi önkormányzatot, a hivatali látogatások száma pedig tovább nő életünk nagy pillanatainál. Anyakönyvi kivonat kiállítása, gépjármű- és építményadó bejelentés, szociális támogatási kérelem benyújtása, szálláshely nyilvántartásba vétel, iparűzési adó bevallás és még sorolhatnánk azon tevékenységeket, melyek általánosan a személyes ügyintézések közé tartoznak és automatikusan a hosszú sorban állás jut róla eszünkbe. Ez a kép azonban 2019-től teljesen megváltozik, mert az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül már egyre több ügyet elektronikusan is intézhetünk, amikor időnk engedi, akár a vasárnapi ebéd után is.

Az e-ügyintézés országosan egységes ügymenetet biztosít és ahogy a személyes ügyfélfogadásnál megszokhattuk, úgy a digitális térben is végig vezet minket a jól ismert folyamatokon. Első lépésben saját magunk beazonosítása történik, majd a lakossági és vállalkozási ügyintézés kiválasztása, ezt követően pedig a szükséges adatok megadása. Mindezt a legnagyobb biztonság mellett, gyorsabban, átláthatóbban és papírmentesen, vagyis környezetkímélőbb módon tehetjük, mint korábban.

Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül bejelentkezett felhasználók számos helyi lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális vagy adóügyet indíthatnak, az online űrlappal nem rendelkező ügyek esetén pedig az e-Papír szolgáltatást lehet igénybe venni.

Az e-ügyintézést választókat a belépést követően azonosítja a rendszer és az űrlapok általános adatai automatikusan kitöltésre kerülnek, rövidítve így a ráfordított időt. A felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megismerhetik a folyamatok aktuális állapotát és megnyithatják a lementett űrlapokat.

A gyorsabb ügyintézést támogatja, hogy a lakosság mellett a vállalkozások is kényelmesen teljesíthetik adóbevallással kapcsolatos ügyeiket és távolról is lekérhetik helyi adóegyenlegüket és aktuális folyamataik státuszát.

Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el, melyet településünk weboldalán is megtalálnak.

Önkormányzati ügyek. Mindenkinek. Bárhonnan.
A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online!

Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.

Egy új vállalkozás elindítása, vagy egy meglévő adminisztrációs feladatainak teljesítése mellett nehéz a rohanó hétköznapok során még az önkormányzati hivatalt is útba ejteni. Szerencsére manapság erre már nincs feltétlenül szükség, hiszen van olyan digitális tér, amelyre belépve egyre több helyi hivatali ügy elintézhető. Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális ügyek sora indítható és egyszerűen nyomon követhető.

A portál segítségével a papír alapú, személyes megjelenést igénylő ügyintézés helyett az ország bármely pontjáról, bármikor, kényelmesen, online is intézhetők akár a magán és vállalkozói helyi adóügyek is. Adóigazolás kérhető, túlfizetés esetén átvezetés és visszatérítés kezdeményezhető, gépjármű-, illetve termőföld adó jelenthető be, valamint helyi/önkormányzati adó- és értékbizonyítvány igénylésre is van mód. A helyi iparűzési adó bevallása a portál segítségével szintén könnyűszerrel megoldható, függetlenül attól, hogy általános vagy ideiglenes tevékenységről van szó.

Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően jelentősen megrövidül a helyi adóbevallásra fordított idő. A lakosság mellett a gazdálkodó szervezetek is kényelmesen teljesíthetik helyi adóbevallással kapcsolatos kötelezettségüket, és lekérhetik helyi adóegyenlegüket. Az online rendszerbe való belépést és személyes azonosítást követően ismét időt takarít meg a rendszer a felhasználónak, ugyanis közhiteles nyilvántartásokban meglévő személyes adatok már automatikusan kitöltve jelennek meg az űrlapokon.

Az online ügyintézési felületen közel félszáz különféle ügy indítható, többek között ipari és kereskedelmi, hagyatéki, birtokvédelmi, valamint szociális, sőt az Önkormányzati Hivatali Portálról is közvetlen linken elérhető, az úgynevezett e-Papír szolgáltatás (epapir.gov.hu) segítségével szinte bármilyen egyéb ügy is benyújtható elektronikus úton. A bejelentkezett felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megtekinthetik, hol tart az adott ügy, illetve az előzetesen már kitöltött űrlapjaikat is könnyedén elérhetik.

Az Önkormányzati Hivatali Portál az https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon és településünk weboldalán is elérhető.


Felhívás
parlagfű-mentesítésre


Felhívjuk a figyelmüket, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 17. § (4) bekezdése szerint a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

A hivatkozott jogszabály módosításával a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatban korábban meghatározott június 30-i határidő eltörlésre került, ennek eredményeként a földhasználóknak folyamatosan kötelező megakadályozni, hogy területükön a parlagfű növény virágbimbós állapotba kerülhessen. Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a leírtakra tekintettel a parlagfű fejlettségétől függően hatósági ellenőrzésekre is bármikor sor kerülhet.

A jogszabályi módosítást a növény életciklusához való igazodás indokolta, hiszen megjelent hazánkban a parlagfűnek egy olyan alfaja is, amely kedvező időjárási körülmények között korábban (akár már június végén) virágozhat.


Kérjük a fentiek jogszabály szerinti parlagfű elleni védekezést végrehajtani szíveskedjenek!


Gara, 2019. 07. 01.

                            Hódosné dr. Süke Amália sk.
                                   jegyző





A Bajavíz Kft. rendkívüli közleménye

A Magyar Víziközmű Szövetség sajtóközleménye
Csatorna használati illemtan

NKM Áramhálózati Kft. közleménye a Garát érintő áramszünetről

Babakötvényes számlanyitás Ügyfélkapun keresztül otthonról

Amennyiben gondoskodni szeretne gyermeke jövőjéről, és ezért Babakötvényt kíván vásárolni, akkor az Ügyfélkapun keresztül (www.magyarorszag.hu) már otthonról is megnyithatja gyermeke részére az ehhez szükséges Kincstári Start-értékpapírszámlát. A számla megnyitása és vezetése ingyenes, gyors és egyszerű.
Ráadásul, ha most, 2020. április 27. és június 30. napja között teszi ezt meg, akkor még egy nyereményjátékban is részt vehet, állampapír vásárlásra beváltható utalványért. A játék részletei: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/oldalak/tartalom/8311/














További részletek: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/eletkezdesi_tamogatas





Vásároljon állampapírt Mobilkincstáron, Webkincstáron otthonról

Nyisson értékpapírszámlát vagy Start-számlát Ügyfélkapun keresztül a Magyar Államkincstárban, vagy vásároljon állampapírt a Kincstár gyors és biztonságos elektronikus szolgáltatásainak (Mobil-és Webkincstár) Ügyfélkapun történő megigénylésével, a www.magyarorszag.hu -n.
Amennyiben 2020. április 27. és június 30. napja között teszi ezt meg, és friss pénzbefizetésből legalább 100.000 forint értékben megnöveli állampapír állományát, Ön is részt vehet nyereményjátékunkban. A játékban 25 darab Kincstár által kibocsátott 100.000,- forint értékű, a Kincstárnál állampapír vásárlására fordítható Nyereményutalványt sorsolunk ki. A Nyereményjátékról bővebben itt olvashat:
http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/oldalak/tartalom/8311/

NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. közleménye a Garát érintő gázszolgáltatási szünetről



Sajtóközlemény

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének levele a vállalkozások vezetőihez az új Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Koncepcióval (BÁCS-KISKUN 2030) kapcsolatban



Ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése

KSH Sajtóközlemény - Miből élünk?


Bursa Hungarica eredményei
Gara Község Önkormányzata

Jegyzői tájékoztatók
A gépjárműadóval kapcsolatos változásokról
A helyi iparűzési adóval kapcsolatos változásokról

A KarrierM Állásportál (www.karrierm.hu) célja, hogy a hazai vállalkozások és intézmények számára díjmentesen és professzionális keretek között elérhetővé váljon az álláshelyek meghirdetése, az alkalmas jelöltek előszűrése és megszólítása, valamint a teljes toborzás-kiválasztási folyamat szakmai támogatása munkatársaink részéről.

A KarrierM Portál

  • ingyenes,
  • piaci kihívásokhoz igazodó,
  • mindenki számára elérhető,
  • felhasználóbarát,
  • könnyen kezelhető,
  • kompetencia alapú kiválasztást segítő,
  • komplex HR szolgáltatást nyújtani tudó felület.

Tájékoztatók



Hirdetmény
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály hirdetménye

Gara Község Polgármesterének felhívása az állattartók részére
Felhívás

Garai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének felhívása a helyi iparűzési adóval kapcsolatosan
Felhívás

Tájékoztató a 2021. évi hulladékszállítási rendről


REGŐCZI ISTVÁN ALAPÍTVÁNY

ADATLAP
a Regőczi István Alapítvány támogatásainak nyújtásához










Adatkezelési tájékoztató a kedvezményezettek részére
a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért által lebonyolított adományozások
során keletkezett adatok kezeléséről


FELHÍVÁS
a határszemle ellenőrzések végrehajtásáról


Bursa "A" típusú pályázat
Bursa "B" típusú pályázat




Ebzárlat és legeltetési tilalom
Határozat



1. sz. melléklet



2. sz. melléklet



3. sz. melléklet


Gara Községi Önkormányzat tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, egyházakat, hogy Gara Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló 2/2014. (II.12.) önkormányzati rendelete szerint pályázatot hirdet az érintett szervezetek számára.
Pályázati felhívás
Pályázati adatlap


Tájékoztató a 2022. évi hulladékszállítási rendről

Határszemle 2022.06.21. – 2022.07.23. között
Gara és Bácsszentgyörgy községek külterületein



A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Bajai Járási Hivatal helyi és községi zárlatról szóló döntései


Garai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének tájékoztatása
a kisadózó vállalkozók tételes adóját érintő 2022. szeptember 1. napjától hatályos helyi iparűzési adóval kapcsolatos változásokról

Tájékoztatás

A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (NFK, Szervezet) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján a jelen levél mellékletét képező Hirdetményben megjelölt, Nemzeti Földalapba tartozó, 10 ha térmértéket meg nem haladó nagyságú földrészleteket nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével értékesíteni kívánja.
A meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. Az értékesítés elektronikus úton zajlik. A hirdetményben közzétételre kerül a földrészletek minimális vételára, melynél kedvezőtlenebb ajánlat nem tehető. Egy hektáros mérethatárig a földművesnek nem minősülő személyek is vásárolhatnak földet, és ilyen esetben az ingatlanok értékbecslésének költségét is az állam állja. Egy és tíz hektár közötti méretű földre, illetve tulajdoni hányadra pedig minden földműves ajánlatot tehet az NFK honlapjáról (https://nfk.gov.hu/) is elérhető Elektronikus Pályázati Rendszert (EPR, amely a következő elektronikus felületen érhető el: https://epr.nfk.gov.hu/) használva, az ügyfélkapus azonosítást követően.
Az első körben értékesítésre kerülő földek listája az NFK honlapján, valamint az EPR oldalon elérhető 2022. szeptember 7-től.
A Ptk. 6:74. § (3) bekezdésére tekintettel az NFK felhívja a figyelmet, hogy a vételi ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig felhívását bármelyik ingatlan tekintetében visszavonhatja.

Tájékoztatom, hogy a fenti jogszabály figyelembe vételével a Hajdúnánás, külterület 0557/74, 0557/75, 0557/76, 0557/77, 0557/79, 0557/80, 0557/81, 0572/29, 0572/34 helyrajzi számú, valamint a Polgár, külterület 0171/5 helyrajzi számú ingatlanok a hirdetményes értékesítésből visszavonásra kerültek.


Hirdetmény 2022. I. ütem

Nemzeti Földügyi Központ


Ebzárlat és legeltetési tilalom
Határozat



1. sz. melléklet



2. sz. melléklet



3. sz. melléklet


Adatlap
Megismerési nyilatkozat
Adatkezelési tájékoztató
A Bajai Járásbíróság 9.B.203/2020/87/I. sz. hirdetménye
Letöltés


Pályázati hirdetmény
a Gara, Kossuth Lajos u. 52. sz. alatti (Hrsz: 297.)
önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítésére
Pályázati hirdetmény
a Gara, Dózsa György u. 115. sz. alatti (Hrsz: 1099.)
önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítésére

Letöltés
Letöltés


A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (NFK, Szervezet) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján a - jelen levél végén található linkről letölthető - Hirdetményben megjelölt, Nemzeti Földalapba tartozó, 10 ha térmértéket meg nem haladó nagyságú földrészleteket nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével értékesíteni kívánja.

Az NFK a 2020. évben megkezdett földértékesítési program mintegy folytatásaként, 2022. őszén összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra, melynek első lépéseként az I. ütemben értékesíteni kívánt ingatlanok listája 2022. szeptember 7. napján, a II. és a III. ütemben értékesítésre szánt ingatlanok listái 2022. szeptember 30. napján kerültek közzétételre az NFK honlapján.

A jelen hirdetményben Szervezetünk további területeket kínál eladásra nyilvánosan, melyekre 30 napig lehet vételi ajánlatot tenni. Az agrártárca számára továbbra is fontos célkitűzés az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítása, amivel a magyar birtokpolitika több mint harminc éves adósságát kívánja orvosolni. Az előző földértékesítési programokhoz hasonlóan az eladásra kerülő földek az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják, mivel a kis területű, jellemzően magántulajdonú területek közé ékelődő ingatlanok értékesítése is cél.

A meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. Az értékesítés elektronikus úton zajlik. Egy hektáros mérethatárig a földművesnek nem minősülő személyek is vásárolhatnak földet, és ilyen esetben az ingatlanok értékbecslésének költségét is az állam állja. Egy és tíz hektár közötti méretű földre, illetve tulajdoni hányadra pedig minden földműves ajánlatot tehet az NFK honlapjáról (https://nfk.gov.hu/) is elérhető Elektronikus Pályázati Rendszert (EPR, amely a következő elektronikus felületen érhető el: https://epr.nfk.gov.hu/) használva, az ügyfélkapus azonosítást követően.

A koronavírus-járvány és az orosz ukrán háború rávilágított arra, hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld. Az agráriumot érő kihívások ellenére magyar gazdák elkötelezett munkájának és szorgalmának köszönhetően minden nap friss és egészséges élelmiszer kerül a magyar családok asztalaira. Az agrártárca éppen ezért minden lehetséges eszközzel támogatja a termelők tevékenységét, aminek egyik alapvető eszköze a gazdálkodók igényeit figyelembe vevő birtokpolitikai intézkedések kialakítása.

A jelen eljárásban értékesítésre kerülő földek listája az NFK honlapján, valamint az EPR oldalon elérhető 2022. november 7-től.

Fentiek figyelembe vételével, kérjük a szíves közreműködésüket az érintett település önkormányzatának, valamint a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó önkormányzatok honlapján, hirdetőtábláján az alábbi linkről letölthető Hirdetmény soron kívül történő közzétételében.

A Ptk. 6:74. § (3) bekezdésére tekintettel az NFK felhívja a figyelmet, hogy a vételi ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig felhívását bármelyik ingatlan tekintetében visszavonhatja.

Segítő együttműködésüket előre is köszönjük.
Melléklet, melyet az alábbi hivatkozásra kattintva tölthet le: Hirdetmény 2022.V. ütem

Nemzeti Földügyi Központ
1149 Budapest, Bosnyák tér 5.
www.nfk.gov.hu


Pályázati hirdetmény
önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésére
Gara,
Dózsa György utca 115. szám
Gara,
Kossuth Lajos u. 52. szám

BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATA
A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF NEMZETI SZÍNHÁZ KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL
PETŐFI SÁNDOR SZAVALÓVERSENYT
HIRDET A PETŐFI-EMLÉKÉVHEZ KAPCSOLÓDVA

Részletek az alábbi linken:
BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATA
A NEUMANN JÁNOS EGYETEMMEL EGYÜTTMŰKÖDVE
PETŐFI SÁNDOR ILLUSZTRÁTORI PÁLYÁZATOT
HIRDET A PETŐFI-EMLÉKÉVHEZ KAPCSOLÓDVA


Részletek az alábbi linken:

https://www.petofi200.hu/component/content/article/84-hirek/274-kep-szoeveg-petofi-illusztratori-palyazat-indul?Itemid=437


Mit jelent nekem ma Petőfi?
Videó- és fotópályázat!

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a Neumann János Egyetemmel együttműködve hirdetett felhívást hirdetett barangolós játékra:

Petőfi emlékhelyek felkeresése Bács-Kiskun vármegyében

A játékkal kapcsolatos tudnivalók az alábbi linken érhetőek el:
https://www.petofi200.hu/component/content/article/250-petofi-emlekhelyek-felkeresese-jatekszabalyzat


Bajai Járásbíróság 9.B.203./2020/94 számú hirdetménye

Meghívó a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csoportos tájékoztatására

KÖZLEMÉNY
körzeti erdőtervezési eljárás megindításáról

Ebzárlat és legeltetési tilalom
Határozat



1. sz. melléklet



2. sz. melléklet



3. sz. melléklet



BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK)
Kéményseprő-ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet
Felhívása

a kéményseprő szakmáról
Gara Községi Önkormányzat tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, egyházakat, hogy Gara Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló 2/2014. (II.12.) önkormányzati rendelete szerint pályázatot hirdet az érintett szervezetek számára

Pályázati felhívás
Pályázati adatlap
Összeférhetetlenségi nyilatkozat

Pályázati hirdetmény
önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésére
Kossuth Lajos u. 52.
Dózsa György u. 115.

Ürítési rend 2023. június hónaptól
Lakossági azbesztmentesítés 2023-2024

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS





Hét kisfilm népszerűsíti ősztől Bács-Kiskun értékeit
Sajtóközlemény

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Határozat

BURSA HUNGARICA Ösztöndíj Pályázat

Pályázati kiírás
"A" típusú
Pályázati kiírás
"B" típusú
Ajánlattételi felhívások

FBH-NP Kft-ben lévő üzletrész értékesítésére
Gara, Kossuth L. u. 52. sz. alatti ingatlan értékesítésére
Gara, Dózsa György u. 115. sz. alatti ingatlan értékesítésére
Kérelem


Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása az ügyeleti ellátásról


FELHÍVÁS

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata projektjavaslatot kíván benyújtani a Területi Operatív Program TOP_Plusz-3.1.3-23 kódszámú „Helyi humán fejlesztések” című konstrukció keretében. A tárgyi projekthez kapcsolódóan elkészítettünk egy kérdőívet, mely a lakosság igényeit hivatott felmérni.

A kérdőívet kitölteni 2023. december 7-ig (csütörtök) van lehetőség.

A kérdőív elérhetősége: https://forms.gle/vMS4WDJHY1TBcnKBA


A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal madárinfluenzával kapcsolatos tájékoztatója:
Védőkörzet
Térkép melléklet
Megfigyelési körzet

Álláspályázatok
Szociális ügyintéző
Pénzügyi ügyintéző

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal madárinfluenzával kapcsolatos tájékoztatója:
(Védőkörzet feloldása, megfigyelési körzetté nyilvánítása)
Térkép melléklet
Határozat


Baja Megyei Jogú Város Polgármesterének tájékoztatója az időkorlátos parkolásról
Tájékoztató

Gara Község 2024. évi rendezvényterve


PÁLYÁZAT
civil szervezetek, alapítványok, egyházak részére
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap

TÁJÉKOZTATÁS
ebzárlatról és legeltetési tilalomról
Határozat
Településlista
Térkép
Immunizálási útvonalak